Blog

  • A jobb térd üzenete

    2016. augusztus 23. - Szerző: Dr. Ungváry Lilla

    Ebben a bejegyzésben és a következőben egy-egy Gyógyító Játék leírását olvashatod. Mindkettő Szomatodráma Játékvezető írása, mindkét Játék a nyári Elvonuláson történt, s mindkettő egy-egy térdről szól. Ez most a jobb térdről, a következő pedig a balról. Két térd, két benső világ, két üzenet - sokszínűségünkben, ezerarcúságunkban egyformák vagyunk.

    Bővebben
  • Azt játszottuk, hogy boldog vagyok.

    2016. augusztus 19. - Szerző: László Viktória

    Habár én választottam ki, hogy mit szeretnék látni, mégis féltem. Még mindig tudok félni a boldogságtól. Ezért is akartam játszani vele. Megteremteni, hagyni magamnak, hogy érezzem, aztán elengedni a játék végén, megtartani belőle, amit tudok, és úgy élni tovább, hogy most már másképp/mástól leszek boldog. Az igazi arcát akartam.

    Bővebben
  • Gyógyulástörténet - nekem vajon miért nincsenek szép formájú lábaim?

    2016. július 21. - Szerző: Szomatodráma

    Találkoztam a lábaimmal, a bennem élő kislánnyal, aki valamikor olyan mély rétegek mögé bújt, hogy ne is látszódjék soha többet.

    Bővebben
  • Tényleg minden fejben dől el?

    2016. július 13. - Szerző: Szomatodráma

    Hogyan születnek a jó döntések? Mit tudunk racionálisan eldönteni? Hogyan érezzük át a döntéseinket? Mit mond a szívünk és mit döntenek el a zsigereink?

    Bővebben
  • Az ébredések élménye

    2016. június 28. - Szerző: Dr. Buda László

    Úgy tapasztaltam, az "ébredés"-ként, "megvilágosodás"-ként megélt élmények testünk különböző területein eltérő mintázatot, jelleget mutathatnak.

    Bővebben
  • Érints meg engem

    2016. június 21. - Szerző: Szomatodráma

    Az alábbiakban Szabados-Molnár Istvánnak, a Szomatodráma Közösség egyik oszlopos tagjának, és az Alapképzést már elvégzett tanulónknak gondolatait olvashatod az érintésről.

    Bővebben
  • Mit jelent elengedni a múltat?

    2016. június 10. - Szerző: Oláh Kata

    Úton-útfélen olvashatjuk azt az - egyébként nagyszerű és hasznos - tanácsot, hogy "engedd el a múltat, és élj a jelenben". De mit jelent pontosan a múlt elengedése, vagyis hogyan modellezi mindezt a szomatodráma?

    Bővebben
  • Tanultam valami fontosat

    2016. június 2. - Szerző: László Viktória

    A tudás, ami csontvelőig hatol, és leválaszthatatlan része az életemnek.

    Bővebben
  • A női erő útjai

    2016. május 24. - Szerző: Pataki Bea

    Sok család létezhet, ahol generációk óta - a család történetét figyelve - összefonódik az Anyaság, a Nőiség, az Életadás a Halállal (bántalmazás, szenvedélybetegségek, erőszak)...

    Bővebben
  • A boldogtalanság az, ami megbetegít

    2016. április 28. - Szerző: Dr. Buda László

    Súlyos agydaganatból felépülő férfi szavait idézem. Engem mélyen megérint a sorokból áradó bölcsesség.

    Bővebben