Blog

Ki dönt a döntéseinkről?

2016. szeptember 6. - Szerző: Pataki Bea

"Akkor jutott eszembe, miközben valami módosult tudatállapotfélében bámultam a felszálló könnyű dohányfüstöt, hogy ez is szabadságom jelképe. Lehet, hogy azért dohányzom, mert ebben élem meg a szabadságomat?"

Azt gondolhatnánk, az a „függő”, akinek súlyos alkohol- és/vagy drogproblémái vannak, kicsúszott az irányítás a kezéből.

A függőség hétköznapi jelentése ragaszkodás, szükséglet, hozzászokás . Tehát mindannyian függőnek tekinthetjük magunkat abból a szempontból, hogy alapvető biológiai és érzelmi szükségleteink vannak, melyekhez hozzá is szoktunk, s szokásainkhoz még ragaszkodunk is. Úgy látszik, ez az emberi természet egyik legfőbb jellemzője. Alapvetően a függőség nem „jó vagy rossz”, a kontextus teszi azzá. Csecsemőként, gyermekként egyrészt kiszolgáltatottak vagyunk, hiszen túlélésünk teljes mértékben a szüleinktől, gondviselőinktől függ, másrészt pedig „készen kapunk egy összefüggésrendszert” ( tiltások-engedélyek ) a környezetünktől a tekintetben, hogy hogyan is működik a világ, s nekünk hogyan kell viselkednünk benne. Így felnőve ezen szempontok szerint hozzuk meg döntéseinket egészen addig, amíg elég érettek leszünk e parancsok, kódok újragondolására, és a tudatos választásra.

Mit jelent ez pontosan?

Mindaddig, amíg azért maradunk benne egy helyzetben, vagy követünk egy hagyományt, egy hiedelmet, egy szokást, mert kell, mert a család, a társadalom stb. elvárja, mert a többség is így csinálja, vagy mert egész egyszerűen nem jutott még eszünkbe meglévő szempontjaink megkérdőjelezése, addig ez egy beszorult, függő állapotnak mondható. Hiányzik belőle a ránk vonatkozó finomhangolás, a személyes igényeinkre szabás.

Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatnánk: „a függőség maga a kényszerű megfelelni vágyás”, bármitől (és bárkitől) függővé válhatunk, aminek (akinek) a léte vagy nemléte félelmet kelt bennünk, és a hozzá fűződő kapcsolatunk hangulata „a nincs más választásom”-mal jellemezhető.

A Szomatodráma módszer révén lehetőségünk adódik egy másfajta aspektusból ránézni életünkre, meglátni azokat a szerepeket, szerepvállalások at, melyek „ránk sültek” . Melyeket felvettünk - vagy ránk adtak valaha -, mint egy kabátot, s ma már azt hihetnénk, mi magunk vagyunk ez a kabát. Néha nem könnyű ezeket az álruhákat lefejteni, mert azt érezhetjük, egyúttal a bőrünk is jön vele együtt. Sokszor ezért nehéz változtatni azokon a dolgokon, melyekben szenvedünk, mert az tűnik kevésbé fájdalmasnak, ha mégis benne maradunk. Ennek testet öltött jelei lehetnek életünkben: a krónikus betegségek, romboló kapcsolatok, önszabotázs, vagy szenvedélybetegség.

A Gyógyító Játékok biztonságos környezetében azonban elindul az álruhák gyengéd lefejtése, s ezt méltán nevezhetjük a gyógyulás bölcsőjének. Az egyik Gyógyító Játék Főszereplője így fogalmazta meg, hogy milyen volt a függőség-szabadság érdekes viszonyára tekinteni az életében:

„Akkor jutott eszembe, miközben valami módosult tudatállapotfélében bámultam a felszálló könnyű dohányfüstöt, hogy ez is szabadságom jelképe. Lehet, hogy azért dohányzom, mert ebben élem meg a szabadságomat? Eszembe jutott, hogy anyámtól és anyai nagyapámtól örököltem a haspuffadást, és mindketten dohányoztak is. S ráadásul úgy, hogy megpróbálták eltitkolni környezetük elől. Családi anekdoták szólnak arról, ahogy drága nagyapám és nagyanyám a pokoli házassága elől már jóval 70 fölött is kiszökött a kert végében levő szilvafa alá elfüstölni egy Fecskét. Anyámat többször magam is rajtakaptam valahol az utcán dohányozni, természetesen én jöttem zavarba a helyzettől, könyörgött, hogy el ne mondjam apámnak, mert biztos benne, hogy akkor elválnak. Egyszerre volt szürreális és disszonáns a helyzet, ahogy a középkorú gyermek rajtakapja az idős anyját valami tiltott dolgon, és ahogy az exkuzálja magát.

Én már nem csináltam titkot a dohányzásból soha, ahogy abból sem, hogy szabad akarok lenni, mindentől és mindenkitől, független és erős, csak szállni, mint a madár, néha kapcsolódni, de leginkább egyedül vitorlázni.

Eddig azt hittem, hogy a körülményeim miatt nem sikerül szabadnak lennem, mert mindig korlátozott valaki az életemben: először az apám, később a párom, majd a lányom. A Gyógyító Játékoknak köszönhetően most már tudom, hogy a szabadságom megélése nem mástól és nem a körülményeimtől függ, hanem mindig bennem van, és kikívánkozik.” (Judit)

Amennyiben szeretnél Te is ránézni a függőségeidre, úgy szeretettel várunk a Mindennapi függéseink Tematikus Gyógyító Délutánunkon .