Tanulás

Ajánljuk Neked
Visszajelzések

Gabi:A Szomatodráma állítás során akár állító, akár szereplő vagy közönség egy tagja vagyok, minden alkalommal saját helyzeteim, problémáim feldolgozása is folyik magamban. Amellett, hogy szakmai képzésen vagyok, saját önismereti folyamatom is robog előre.

Nikoletta:A SzomatoDráma egy kapu, melyen belépve megismerheted a sejtjeidbe-szemeidbe zárt, elfeledett emlékeid, s felszabadítva a bennük lévő el nem sírt könnyeket, igazi erőforrásra lelsz. Sétálhatsz önmagadban, felfedezve a belső ellenségeket és támogató barátokat. Végül rájössz, hogy tested legnagyobb szövetségesed.

Péter:„Jót és jól, ebben áll a nagy titok.” A kíváncsiság hozott és gazdagon távozom.

Lilla:Örömmel vezetem be a szemproblémával küzdőket a módszer segítségével saját testük összefüggéseinek mélyebb megélésébe, elfogadásába, meggyógyításába.

Benedek:Számomra nagyon erős élmény „folyamatban lenni” és ebben megengedően, elfogadóan vezetést tanulni.

Julianna:Test, lélek, szerelem, a testem is én vagyok, és néha többet tud, mint én. Jó volt rátalálni a módszer által. Azóta jobban hallgatok rá! Beszélő viszonyban vagyunk. Már nem csak én dumálok!

Réka:Hihetetlen dolgokat tudsz meg a testedről, ha hagyod! Ez a csoport ezt nyújtja.

Tünde:Rengeteg tapasztalat gyűlt össze ezalatt a tanfolyam alatt, nagyon érdekes számomra is. Jó volt ez a hallgatói csoport, mindenki segített. Úgy érzem, hogy van még bőven mit tanulnom, a nyitott műhelyeken mindenképpen szeretném folytatni a tapasztalatok gyarapítását és később orvosi munkám során a betegek érdekében hasznosítani. Köszönöm a fantasztikus élményeket!

Klári:Megköszönöm Istennek, hogy vagy; és hogy amilyen vagy; és amint Benned és Rajtad keresztül jelen van, munkál... fantasztikus az az evangélium/örömhír, amit Rád bízott, és amit Te tovább adsz, és amire megtanítsz sokakat... ebben a gyakorlatilag pótcselekvésként agyondumált világban az általad közénk hozott "dráma" történésként olyan letisztult helyzetet teremt, ahol néhány lépéssel a lényeggel, az időről-időre feltevődő valójában egyedüli élet-kérdéssel szembesül az ember: tudod-e választani/megragadni az életet/kapcsolatot/megbocsátást/elengedést... vagy belekövülsz a szétesedezettségbe/az eltávolodásba/a kihűlésbe. Igen, azt hiszem, hogy általad, és amire tanítasz által "isteni" történik... valami nagyon egyszerűn és tisztán... a mélyről sok-sok könnyel valami "isteni", azaz Istentől való születik meg...

Hédi:A Szomatodráma képző csoportban újra és újra megtapasztalhattam, hogy a testben megmutatkozó jelenségek nem csak statikus információk, hanem érzelemteli és dinamikus folyamatok is. Ezt az új csodát szívesen alkalmazom saját foglalkozásaimon. Hálával gondolok Dr. Buda László tanárunk végtelen türelmére és találékonyságára.

Judit:Fantasztikus önismereti élmény! Hihetetlen szabadságfokozattal bíró mégis nagyon hatékonyan működő módszer! Ha szeretnéd megtapasztalni, hogy milyen megélni valóságban a feltétel nélküli elfogadást és ráadásul mindezt közösségi szinten, hát itt erre tapasztalatom szerint lesz alkalmad, mivel a vezető tréner (abudalaci) attitűdje és példája szerintem garancia erre. Mindenkinek csak ajánlani tudom!!!!!!!!!!!!!

Péter:Zenészként megtapasztaltam, mennyire nagy hatással vannak érzéseink, gondolataink a testünkre, a betegségeink kialakulására. A SzomatoDráma megtanulását azért választottam, hogy a VALÓDI problémát tudjam gyógyítani, ne csak a TÜNETEKET. A SzomatoDrámát hatékony, egyszerű, jól használható módszernek tartom erre.

Zita:Számomra a SzomatoDráma egy olyan módszer, ami játékosan jeleníti meg a test különféle betegségeit, problémáit s segít feltárni a rejtett okokat. Az állítónak lehetőséget ad arra, hogy amit eddig nem volt képes meglátni a felszínen, azt meglásson a szereplőkön keresztül, akik megszólaltatják a különböző testrészeit és szerveit. Minden értelemben katartikus élmény és nagyon mély gyógyulást hoz az ember életébe.

Emese:Ha szeretnél a saját testeden keresztül, akár mások történetéből önmagadhoz közelebb kerülni, akkor bátran próbáld ki a Szomatodráma módszerét. Amikor mindig bebizonyosodik számomra az, ami valójában láthatatlan, foghatatlan és ezért sokszor hihetetlen, azt csakis a személyes átéléssel tudom befogadni. Ez itt minden alkalommal megtörtént velem. Csodálatos, finom és játékos közelségbe kerültem saját féltve őrzött és mélyen elrejtett érzéseimmel, amit ezelőtt önmagam előtt sem mertem fölvállalni.

Mária:Először félelemmel vegyes kíváncsisággal követtem az eseményeket. Rendkívül zárkózott voltam. Eleinte azt sem tudtam mire figyeljek, hogyan tudok figyelni az érzéseimre. Viszont minden foglalkozáson olyan szeretetet és segítséget kaptam, ami szép lassan felolvasztotta a szorongásomat. Először csak magam miatt mentem, azért, hogy gyógyítsam magam. A játékok megmutatták, hogy másoknak is vannak problémáik, betegségeik, amikre, ha rá tudnak nézni, akkor az már fél gyógyulás gyógyszerek nélkül is. Megtapasztaltam, hogy ha szereplőként veszek részt az is hatással van rám, ha nem is olyan intenzív, mint a főszereplős játék. Sokféle tünetet láttam feloldódni a játékok során, és magamon is tapasztaltam, hogy volt olyan ami teljesen megszűnt, és nem jött vissza többé.

Judit:Érzékeny és hatékony módszer, amiben a testi, lelki jelenlét élményén túl a résztvevő eljuthat saját legmélyebb, legbenőségesebb titkaihoz és jártasságot szerez az őszinte, intim, szeretetteli kapcsolódásban is.

Judit:A Szomatodrámát olyan nagy dolognak tartom, hogy… csuda. Legszívesebben más országokban is megismertetném.

Ildikó:Az alapképzés folyamán többször is próbára tettem a módszert és mindannyiszor működött. Nekem több egészségügyi gondomat is megoldotta. Megrendített többször is az a mód ahogyan a személyes életemet, gondolkozásmódomat, belém ivódott működésmódokat, szorongásokat mintegy tükörben láthattam a játékok folyamán. Ahogy felismertem a szerveimben a fontos személyeket, majd a fontos személyeket önmagamban. Ezért az önismeretem is nagyban fejlődött. A magánéletemben olyan hihetetlen fordulatok zajlottak az alapképzés alatt, amiről álmodni sem mertem korábban. Kiléptem egy olyan világból (habár ez még sokszor visszatér a gyakorlatban), ahol túl sok volt az ítélet önmagam és mások felé is.

Szabolcs:Fantasztikus! Egy új út a valódi gyógyuláshoz!

Aliz:Amióta a kezembe került a könyved, érzem, hogy nekem ezzel a módszerrel dolgom van. Az a gondolat, hogy gondoskodó szeretettel forduljunk a testünkhöz, önmagunkhoz, alapjaiban változtatta meg az addigi életszemléletemet. Óriási felismerés volt számomra, hogy hiába próbálom meg fejleszteni magam különféle önismereti tréningeken – ha az önszeretet és önelfogadás hiányzik, mindig visszatérnek ugyanazok a problémák az életembe. A könyved hatására döbbentem rá, hogy máshogy is hozzáállhatnék magamhoz, a problémákhoz. Korábban, ha valami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, elkezdtem hibáztatni, kritizálni, ostorozni magamat – amitől csak még mélyebbre kerültem a gödörben. Mára megtanultam együttérző lenni saját magammal. Most már nem a hibákat keresem, hanem próbálok a probléma mögé nézni. Ebben óriási segítségemre van a testem: nemcsak figyelem a jelzéseit, hanem relaxált állapotban rendszeresen kommunikálok is a szerveimmel. Ez, és a gyógyító játékok segítettek abban, hogy kigyógyítsam magam az endometriózisból, és hogy teljesen másképp álljak hozzá a testemhez, a gyógyulásomhoz, mint addig.

További visszajelzések

Szomatodráma Szakmai Workshopok

2017

Törekszünk a szomatodráma szakmaiságának lehető legmagasabb szinten tartására, ezért hoztuk létre a Szomatodráma Szakmai Workshop programunkat.

Az idei workshopok témáit az elmúlt évek Gyógyító Játékainak tapasztalatai alapján választottuk. Két olyan fontos, a Játékok során gyakran előkerülő területet érintünk, amelyek átbeszélése során Játékvezetőink megoszthatják saját tapasztalataikat is a közös tanulás érdekében.

Az első alkalommal a Folyamat kerül fókuszba: "Bízni a Folyamatban, bízni az Életben", míg a második alkalommal a Biztonság témakörét vesszük górcső alá: "Nem ártani - biztonságot adni - lehetőségeket kínálni".

A Workshopok célja:

  • féléves/éves rendszeres találkozási fórum szakembereink számára
  • folyamatos szakmai továbbképződés
  • egy-egy gyakran előkerülő szakmai kérdéskör alapos körbejárása
  • Játéklehetőség és Játékvezetés gyakorlása
  • egyéni szakmai tapasztalatok megosztása, egymás segítése
  • szakmai együttműködési lehetőségek megbeszélése

A "Bízni a Folyamatban, bízni az Életben" Workshop tematikája:

  • Mit jelent bízni az Életben?
  • Hogyan jelenik meg a bizalom a csoportokban?
  • Mitől mélyül el a bizalom a Játékokban?
  • Mi az a (nagybetűs) Folyamat?
  • Hogyan bontakozik ki a Folyamat a Játék során?
  • Hogyan térhet el a Játék Folyamata és a Játékvezető belső folyamata?
  • Hogyan igazítsuk belső folyamatunkat a Játék Folyamatához?
  • Honnan tudhatjuk, hogy összhangban vagyunk a Folyamattal?
  • Mi mindent tehetünk, ha a Folyamat látszólag elakad?
  • Hogyan kerekítsük le a Játékot, összhangban a Folyamattal?

A "Nem ártani - biztonságot adni - lehetőségeket kínálni" Workshop tematikája:

  • Mit jelent a biztonság a szomatodráma világában?
  • Lehet-e ártani egy Játékkal?
  • Hogyan kerüljük el a retraumatizációt?
  • Hogyan közelítsünk a preverbális, szavakkal megfogalmazhatatlan traumákhoz?
  • Mit kezdjünk az abúzus témakörével a Játékban?
  • Hogyan frusztrálhatjuk - jó és rossz értelemben - a Főszereplőt?
  • Miként használhatjuk a "Tálca-módszert" a lehető legrugalmasabban?
  • Hogyan nyissunk perspektívát új lehetőségek felé?
  • Hogyan minimalizálhatjuk az állapotrosszabbodás kockázatát?

A Workshopok formája:

A délelőttöt Dr. Buda László vezeti, a fent leírtakról beszélgetünk, ezekhez illő gyakorlatok segítségével mélyülünk el a témákban. Az ebédszünet után lehetőségünk nyílik közös tapasztalatcserére, illetve több csoportban Játékokra is.

Technikai tudnivalók:

A "Bízni a Folyamatban, bízni az Életben" WS két időpontja:

2017. május 17. szerda 10.00 - 18.00

A "Nem ártani - biztonságot adni - lehetőségeket kínálni" WS két időpontja:

2017. november 18. szombat 10.00 - 18.00

Helyszín:

Májusban: Szomatodráma Központ, 1021 Budapest, Vadaskerti u. 12/b. A épület

Részvételi lehetőség:

A továbbképzési célú workshopon való részvétel feltétele a Szomatodráma Játékvezető oklevél megléte. Abban az esetben is lehet jelentkezni, ha valaki nem tagja a Szomatodráma Szakmai Közösségnek, ugyanakkor ez a képzési forma elsősorban a tagoknak szól.

Költség:

A workshop részvételi díja 25.000 Ft.

Aki tagja a Szomatodráma Szakmai Közösségnek, annak a részvételi díját a már befizetett tagsági díj tartalmazza.

Jelentkezés a 2017. május 17. szerdai Folyamat WS időpontjára itt.

Jelentkezés a 2017. november 18. szombati Biztonság WS időpontjára itt.