Tanulás

Ajánljuk Neked
Visszajelzések

Judit:Érzékeny és hatékony módszer, amiben a testi, lelki jelenlét élményén túl a résztvevő eljuthat saját legmélyebb, legbenőségesebb titkaihoz és jártasságot szerez az őszinte, intim, szeretetteli kapcsolódásban is.

Gabi:A Szomatodráma állítás során akár állító, akár szereplő vagy közönség egy tagja vagyok, minden alkalommal saját helyzeteim, problémáim feldolgozása is folyik magamban. Amellett, hogy szakmai képzésen vagyok, saját önismereti folyamatom is robog előre.

Emese:Ha szeretnél a saját testeden keresztül, akár mások történetéből önmagadhoz közelebb kerülni, akkor bátran próbáld ki a Szomatodráma módszerét. Amikor mindig bebizonyosodik számomra az, ami valójában láthatatlan, foghatatlan és ezért sokszor hihetetlen, azt csakis a személyes átéléssel tudom befogadni. Ez itt minden alkalommal megtörtént velem. Csodálatos, finom és játékos közelségbe kerültem saját féltve őrzött és mélyen elrejtett érzéseimmel, amit ezelőtt önmagam előtt sem mertem fölvállalni.

Rita:Olyan készségeinket kell használnunk, amire ritkán van lehetőségünk. Bizalom, engedés, megengedés, egy csodálatos folyamat. Megismerés, befogadás, megértés és megszeretés. Sokat tanulok és jó ebben a közösségben megélni mindezt.

Márta:A Szomatodráma olyan gyógyító módszer, mely során a testi tünetek, betegségek színpadi megjelenítésével, játékos formában képessé válik a páciens tüneteinek, betegségeinek megértésére. Segítő szándékú szerelő(k) és szakképzett vezető segítségével a páciens a megértés mellett az állapotát kiváltó okokra, esetleges személyes konfliktusaira is ráláthat, ennek segítségével a problémák megoldására is lehetőség adódik.

Heni:Először is végtelen hálás vagyok magamnak, amiért mertem hallgatni a belső sugallatomra és elindultam ezen az úton. És mindezt megelőzve végtelen hálás vagyok Neked, hogy a benned megszülető érzést és gondolatot fel merted vállalni és megteremtetted ezt az utat. A Szomatodrámáról, sem rólad, soha előtte nem hallottam. Egy előadásodon ülve és hallgatva Téged, azt éreztem, hogy mindent értek amiről beszélsz. Azt, hogy erre vártam, erre a hívásra. Az alázat és tiszta energia kapcsolt be ebbe a módszerbe. Ezzel találkoztam általad, és ez vitt és visz folyamatosan a SzomatoDráma útjára. Gazdagodtam az érzések és érzékeléseim árnyalataiban és a megérzések mélységében. Rendszerezettebben látom a történéseket. Gyakorolhattam a hagyást és engedést .Megértettem a kapcsolódás és az érintés varázslatát. Csodás embereket ismerhettem meg és magával ragad a nyitott gondolkodás.

Éva:"Sok tapasztalatot szereztem ezalatt az idő alatt. Azt már tudtam, hogy milyen teljes szívvel a másik felé fordulni, odaadni a teljes figyelmemet. Most azt is megtapasztalhattam, milyen az, amikor felém fordulnak ugyanígy, hogy idegen emberek a bizalom szemüvegén át néznek és hogy rájuk bízhatom magam, hogy másvalaki problémája bennem is ott van és az ő játékával megláthatom a magamét. Hogy lehet sírni és lehet nevetni.Hogy az első látásra nem szimpatikus emberből hogyan lesz nagyon közeli ismerősöm, hogy én sem vagyok több, vagy kevesebb, mint ő. Nagyon hálás vagyok, amiért rám talált ez a módszer és hálás vagyok azért, ahogy ezt Te átadod. Hálás vagyok a barátaimnak, hogy biztattak, jöjjek, mert ez nekem való. Hálás vagyok a férjemnek, aki rábólintott, hogy igen, finanszírozza. Hálás vagyok mindazoknak, akikkel segítjük egymást a játékainkban.És hálás vagyok magamnak, amiért belevágtam és végre elkezdtem magammal, a testemmel foglalkozni. Köszönöm!"

Judit:A Szomatodrámát olyan nagy dolognak tartom, hogy… csuda. Legszívesebben más országokban is megismertetném.

Péter:„Jót és jól, ebben áll a nagy titok.” A kíváncsiság hozott és gazdagon távozom.

Krisztina:Meg kell élni, megtapasztalni, a tudás megvan, hozzáférhető. Mély és megrendítő tapasztalatok, igazságok nyílnak meg. AHA élmény, felismerés, megvilágosodás – mindegy hogyan nevezzük. És megtanít bízni a folyamatban, magadban, mindenkiben.

Orsi:A saját tempómban van lehetőségem kipróbálni magam és belebújni mind a kliens, mind a terapeuta bőrébe a drámajátékokon keresztül, saját egyéniségemet vihetem bele a Szomatodráma módszerébe.

Antal:A Szomatodráma számomra olyan hiteles és katartikus módszer, amiben sikerült megtapasztalnom, hogy a testi tünetek tágabb értelemben a bennünket körülvevő rendszer (családi mintázatok és kapcsolatok) szomatikus leképeződései.

Ildikó:Az alapképzés folyamán többször is próbára tettem a módszert és mindannyiszor működött. Nekem több egészségügyi gondomat is megoldotta. Megrendített többször is az a mód ahogyan a személyes életemet, gondolkozásmódomat, belém ivódott működésmódokat, szorongásokat mintegy tükörben láthattam a játékok folyamán. Ahogy felismertem a szerveimben a fontos személyeket, majd a fontos személyeket önmagamban. Ezért az önismeretem is nagyban fejlődött. A magánéletemben olyan hihetetlen fordulatok zajlottak az alapképzés alatt, amiről álmodni sem mertem korábban. Kiléptem egy olyan világból (habár ez még sokszor visszatér a gyakorlatban), ahol túl sok volt az ítélet önmagam és mások felé is.

Julianna:Test, lélek, szerelem, a testem is én vagyok, és néha többet tud, mint én. Jó volt rátalálni a módszer által. Azóta jobban hallgatok rá! Beszélő viszonyban vagyunk. Már nem csak én dumálok!

Szabolcs:Fantasztikus! Egy új út a valódi gyógyuláshoz!

Tünde:Rengeteg tapasztalat gyűlt össze ezalatt a tanfolyam alatt, nagyon érdekes számomra is. Jó volt ez a hallgatói csoport, mindenki segített. Úgy érzem, hogy van még bőven mit tanulnom, a nyitott műhelyeken mindenképpen szeretném folytatni a tapasztalatok gyarapítását és később orvosi munkám során a betegek érdekében hasznosítani. Köszönöm a fantasztikus élményeket!

Klári:Megköszönöm Istennek, hogy vagy; és hogy amilyen vagy; és amint Benned és Rajtad keresztül jelen van, munkál... fantasztikus az az evangélium/örömhír, amit Rád bízott, és amit Te tovább adsz, és amire megtanítsz sokakat... ebben a gyakorlatilag pótcselekvésként agyondumált világban az általad közénk hozott "dráma" történésként olyan letisztult helyzetet teremt, ahol néhány lépéssel a lényeggel, az időről-időre feltevődő valójában egyedüli élet-kérdéssel szembesül az ember: tudod-e választani/megragadni az életet/kapcsolatot/megbocsátást/elengedést... vagy belekövülsz a szétesedezettségbe/az eltávolodásba/a kihűlésbe. Igen, azt hiszem, hogy általad, és amire tanítasz által "isteni" történik... valami nagyon egyszerűn és tisztán... a mélyről sok-sok könnyel valami "isteni", azaz Istentől való születik meg...

Hédi:A Szomatodráma képző csoportban újra és újra megtapasztalhattam, hogy a testben megmutatkozó jelenségek nem csak statikus információk, hanem érzelemteli és dinamikus folyamatok is. Ezt az új csodát szívesen alkalmazom saját foglalkozásaimon. Hálával gondolok Dr. Buda László tanárunk végtelen türelmére és találékonyságára.

Kata:Nem voltak különösebb elvárásaim, amikor elkezdtük a találkozásainkat. Nagyon kíváncsi voltam, és miután magával ragadott a légkör, a személyek és a Te személyiséged,nyitottan vártam, hogy meggyőzve érezzem magam. Elképesztő élményeim, tapasztalásaim voltak az együtt töltött hónapok alatt. Az egyik utolsó leveledben írtad: "A gyógyulás nem annyira cél, inkább a Játék nagyvonalú ajándéka, természetes következménye." Tökéletes leírása a folyamatnak, köszönöm, hogy részese lehetek!

Gabi:Elolvastam a könyvedet és elmentem egy előadásodra is. Ezt követően jelentkeztem a képzésre, elsősorban magam miatt. Régóta járom az önismereti utamat, melynek során sokféle módszert megismertem, kipróbáltam. Ha csak egy mondatban írhatnám le, amiért hálás vagyok, akkor az önmagam felé irányuló szeretetteljes odafordulás mélységének megtapasztalását említeném meg. Soha korábban nem sikerült ezt ilyen szinten átélnem és gyógyító hatását megtapasztalnom. A másik dolog amiben komoly változást érzékelek magamban, az az, hogy egyre jobban meg tudom engedni a dolgoknak, hogy azok legyenek, amik. Egyre kevésbé akarok irányítani és egyre nagyobb a bizalmam saját magamban és másoknak is meg tudom engedni, hogy ők tudják mi a jó nekik. Köszönöm, hogy részt vehettem a képzésen, hálás vagyok neked Laci, amiért olyan szelíden és humorral voltál jelen, ami engem befogadóvá tett a módszer iránt és utat is mutatott magam felé.

További visszajelzések

Szomatodráma Alapélmény (80 óra)

SDA

Ma olyan korban és társadalomban élünk, amelyben újra kell tanulnunk az emberi test bölcsességét. Test és lélek elválaszthatatlan egységére újra rá kell csodálkoznunk, és talán újra rá kell ébrednünk önmagunk értékére, elfogadhatóságára és szerethetőségére. Betegségeink, tüneteink ellenségekké váltak, értelmük és üzenetük elveszett a szemünk elől. A biológiai folyamataink feletti kontrollt szakértőknek adtuk át, saját öngyógyító képességünk meggyengült.

A szomatodráma egy játékos, kreatív önismereti és terápiás módszer, mely üzeneteket közvetít a testtől a tudatig és vissza. Értelemmel és érzelemmel átitatott kommunikáció saját belső világunkkal.

A Szomatodráma Alapélmény célja:

A 8 napból álló program célja, hogy ízelítőt kapj a Szomatodráma világából: megtapasztald a módszer működését, miközben egy-egy Játék Főszereplőjeként saját testi-lelki tüneteid megértésén, megérzésén és feloldásán keresztül mélyül önismereted és öngyógyító képességed. Ebben a 80 órában elsősorban a saját élmény és gyógyulás van a fókuszunkban, ám közben rengeteg élményt kapunk Szereplőként egymás játékaiban és elkezdjük gyakorolni a Gyógyító Játék vezetését is.

A JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE!

Az Alapélmény felépítése:

Az önismereti csoport 80 órája (1 „óra” = 45 perc) 80 órányi létszámkorlátos, zárt (értsd: a megkezdés után már nem lehet csatlakozni) csoportos folyamatból áll. A 80 óra 8 napra oszlik el, havonta egy-két alkalmat jelent, 10-től 18 óráig, kb. 13 óra körül 75 perces ebédszünettel. A módszerrel és az azt megalapozó világképpel való fokozatos ismerkedés mellett minden alkalommal van lehetőség arra, hogy gyakorlott játékvezetők segítségével, saját témákkal foglalkozzanak a résztvevők.

Az Alapélmény tartalma:

Miközben a hangsúly elsősorban a közös játékon, az önismereten, az öngyógyítás gyakorlásán van, a szemléletformálás, az elméleti alapozás, a közös gondolkodás és a tapasztalat-megosztás is helyet kap a folyamatban. A tartalmi tematika legfőbb elemei:

  • barátságosság - önismeret – önelfogadás – önszeretet – öngyógyítás
  • a szomatodráma világképe és módszertana
  • a testem és én – elidegenedés és közeledés – a kapcsolati időtöltés 6 formája – a személyes párbeszéd jelentősége – párbeszéd a testtel, egy testrésszel vagy szervvel
  • a Játék, mint megközelítés lényege (összehasonlítva ezekkel: terápia, tanácsadás, gyógyítás, problémamegoldás, blokkoldás stb.)
  • a Szomatodráma Játék felépítése, általános folyamata
  • a Szomatodráma Játék szereplői (Főszereplő – Játékvezető – Szereplők)
  • a Játék élménye Szereplőként: spontaneitás, intuíció, testérzet-tudat, képviseleti érzékelés – a Szereplő szerepe, dolga a Játékban
  • a testszimbolika és a tünetek üzenetének megfejtési folyamata elméletben – a testszimbolika elmélete és a testtel való kommunikáció gyakorlata közti különbség
  • testi tünetek (biológia) és az élettörténet (biográfia) összekapcsolása – kitüntetett életszakaszokkal való találkozás – "én, mint hologram" játék
  • a szintátlépés megjelenése a Gyógyító Játékban
  • a nyílt, a részben fedett és a teljesen fedett Játékok elmélete és gyakorlata
  • a kapcsolati konfliktusok jelentősége – az „unfinished business” és a „coming out” élménye
  • a konfliktuskezelés és – feloldás lehetőségei – a megbocsátás és elengedés 3 lépcsője – a „negatív” szereplők integrálása
  • játék távol lévő személyek témájával
  • a transzgenerációs mintázatok felfedezése – a szülőkkel és felmenőkkel való kapcsolat rejtett elemeinek feltárása és feloldása a gyakorlatban
  • a rapid játék gyakorlata
  • az élet közepe, „midlife”-krízis és a második életfél sajátosságai

Az Alapélmény bemenete

A jelentkezéshez nem elvárás a speciális végzettség, tapasztalat vagy szakmai irány. Lényeg, hogy legyen Benned kíváncsiság, játékkedv, önismereti hajlandóság. Bárki jelentkezhet, aki elolvasta és tudomásul vette a vonatkozó információkat, és ezek alapján meg tudta hozni döntését. Ha kérdés merül fel Benned a jelentkezés kapcsán, írj az címre!

Az Alapélmény kimenete

Ha hiánytalanul teljesítetted (ill. hiányzás esetén megfelelően pótoltad) a 80 órát, Tanúsítványt kapsz a program teljesítéséről.

Az Alapélmény elvégzése lehetőséget nyit arra, hogy – kölcsönös egyetértés és megállapodás esetén – belépj a szomatodráma továbbképzési rendszer ébe, amelyben fokozatosan el tudsz mélyedni a Gyógyító Játék vezetésében, a szomatodráma módszerének használatában (mind egyéni, mind csoportos formában). Képzési rendszerünk több lépcsőből áll, és elvégzésükkel különféle képesítéseket és jogosultságokat szerezhetsz, bekapcsolódhatsz támogató szakmai közösségünkbe, és Te magad is önállóan dolgozhatsz a szomatodráma módszerével. Sőt, idővel akár a módszer tanítására, továbbadására is nyílhat lehetőséged.

Technikai tudnivalók:

Az Alapélmény időpontjai:

Minden alkalom, 10–től 18 óráig:

2017. szeptember 8.

2017. szeptember 9.

2017. október 7.

2017. november 4.

2017. december 2.

2018. január 6.

2018. február 2.

2018. február 3.

Helyszín:

Budapest, VI. kerület (1067 Budapest, Eötvös utca 10.)

Költség:

Az Alapélmény részvételi díja 200.000 Ft.

Ha az egyösszegű fizetést választod, 10% kedvezményt kapsz, így az Alapélmény ára Neked 180.000 Ft. Ezt egyösszegben történő utalással tudod rendezni.

Amennyiben a részletfizetést (50.000 Ft regisztrációs díj + 3 X 50.000 Ft) választod, kérünk, hogy jelentkezésed véglegesítéséhez, 50.000 Ft-ot banki átutalással teljesíts, legkésőbb a program előtt 1 héttel, ha addig addig nem kapsz értesítést tőlünk a létszámkeret beteléséről. A fennmaradó 3 részletet legkésőbb a második, a negyedik és a hatodik tanfolyami napon kell majd rendezni.

Az Alapélmény csoport zárt, létszámkorlátos, a jelentkezések a befizetés sorrendjében válnak érvényessé!

A további fizetési tudnivalókról a regisztrációd után e-mailben kapsz tájékoztatást.

Kérjük, hogy a regisztrációs díjat a

Testtől Lélekig Alapítvány Magnet Bank számlájára utald.

Számlaszám: 16200137-18525869

A közlemény rovatba írd be, hogy SDA16 és a NEVEDET.

Kérjük, vedd figyelembe a döntésednél, hogy a befizetett összeg visszatérítésére, átcsoportosítására nincs lehetőségünk.

A befizetésekről az Alapítvány elismervényt, igény esetén számlát ad.

Kérjük azt is vedd figyelembe, hogy a 80 órás zárt csoportos folyamatból a hiányzás nem elfogadható. Amennyiben mégis sor kerülne rá, a Gyógyító Programok valamelyikén tudod ezt pótolni, azonban ennek költségét, a részvételi díj nem tartalmazza.

A további részletek gombra kattinva elolvashatod a Szomatodráma Alapélményhez kapcsolódó szolgáltatási szerződést.

A JELENTKEZÉSHEZ KATTINTS IDE!


A jelentkezéshez kattints ide!