Gyógyulás

Visszajelzések

Balázs:Újszerűen ismerhetjük meg önmagunkat. Mindenkinek érdemes kipróbálni!

Márti:Komplex és feloldó volt.

Lajos:Kissé bizonytalanul - nem tudva, mit várjak - jöttem el Hozzátok, közétek. Az első nap után szerettem volna hazamenni. (Hál’Istennek nem egynapos volt.) Aztán a második nap felétől kezdetm érzékelni, hogy jó helyen vagyok. Kezdetm otthon lenni - magamban is. És a megélésem folyamatosan fokozódott. Bár nem tudtam megengedni magamnak a teljes átélést, mégis minden a helyén volt, egy folyamat része, állomása, ami kihegyhatatlan volt. Megerősödtem önmagamban és megerősödött a bizalmam az emberekben, hogy jó hely a világ és - ha akarjuk - általunk is jobbá válik. Köszönet mindenért!

Erika:Meglepő és nagyon hiteles, amikor számomra idegen emberek a játék által megfogalmaznak számomra fontos érzéseket, új gondolatokat. Megmutatnak egy másik utat.

Erika:Játszani jó! Élveztem az érzéseket, amiket kaptam. A módszer finoman, lágyan mutatott utat. Köszönöm!

Móni:Szeretném megköszönni azt a csodálatos gyógyító napot, ahol lehetőségem volt találkozni. Találkozni másokkal és találkozni magammal. Jelentkeztem a képzésre, mert ezt a módszert kerestem már jó ideje. Köszönöm, hogy adhattam és kaphattam is, hogy gyógyulhatok én is, mások is. A hitet, ami most afelé visz, hogy önmagam lehessek.

Judit:Úton vagyok nagyon. Tolószékkel fenyegettek, és protokolokkal, visszafordíthatatlan folyamatokkal. Akkor megtaláltam egy olyan orvost, aki még hisz abban, hogy vannak öngyógyító folyamatok, vannak átélések. Ezért nagyon hálás vagyok. Én igazából azért jöttem, hogy valamit a sok tudatosságból inkább az átélés felé fordítsak. Mindenkinek nagyon, nagyon hálás vagyok, aki segített ebben.

Miklós:Jó volt Veletek lenni és megtapasztalni, a Szeretet és az Elfogadás áramlását! Köszönet érte.

Barbara:Köszönöm, hálás vagyok a Sorsnak, hogy eljuthattam erre a 3 napos SzomatoDráma elvonulásra. Vallom, hogy semmi sem történik véletlenül és, ez az “igazság” itt is beigazolódott. A számomra fontos kérdések éppen akkor és éppen ott vetődtek, ahol is megtalálhattam és megkaphattam rá a megfelelő választ, és a legideálisabb megoldást. Számomra ez a 3 nap az önmagam mélyebb megismerését, és fejlődésemet hivatott beteljesíteni. Mégegyszer csak köszönetet és hálát tudok adni ezekért a napokért.

Ildikó:Nagyon szépen köszönöm, hogy itt lehettem Veletek, számomra egy csoda volt ez a 3 nap! Hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek a csodának. Ezek a gyakorlatok hitet adtak nekem! Köszönöm!

Edit:Nehéz szavakkal leírni, ami szavakon túli. Talán nem is kell. Érezni kell. Ha ez sikerül, akkor ez a boldogság, a minden a teljesség. És ezek mi vagyunk!

Orsi:Gyönyörű környezetben, biztonságos közegben játszhattam, érezhettem, pihenhettem az állításokban és tapasztalhattam meg olyan élményeket, amelyek az adott életszakaszokban a legnehezebb hiánypótlók. A Gyógyító nap és az elméleti képzések mellett kifejezetten örülök ennek a 4 órás abszolút gyakorlási lehetőségnek. Köszönöm!

Olga:Azért jöttem ide, mert múlt évben voltam egy gyógyító napon. Kíváncsiságból voltam, mert már fölajánlottak nekem egy csípőprotézist. Nincs csípőprotézisem, viszont tudok menni. És ha 100 százalékos volt a tünetem, most 10 százalékos. Meglehetősen hatékony volt a számomra. Ezért jöttem.

Erzsi:A múlt évben részt vettem egy egynapos SzomatoDráma foglalkozáson, amelyet te tartottál. 82 évesen is nyitottan voltam jelen és reméltem, hogy a viszkető bőrbetegségem okait sikerül megközelíteni. Megdöbbentő élményem volt, hogy a társaim ismeretlenül pontosan megszemélyesítették, leképezték és bemutatták, hogy mi áll a háttérben. Nem írhatom azt, hogy egycsapásra bekövetkezett a javulás, ezt több hónapos folyamatnak tartom, de jelenleg alig áll fenn a problémám. Korábbi állandó viszketésen és a rendszeres vakarózásokon alig tudtam uralkodni, még akkor sem, hogy tudtam, ezzel a bőröm állapotát tovább rontom. Ma szinte ilyen tünet nélkül élek, ha időnként érzek is ingert teljesen kezelhető, nem okoz problémát. Úgy gondolom, hogy sokat segített az együtt töltött napon történtek, azóta is sok mindent teszek magamért, az életemben fontos családtagjaimmal való kapcsolataimért. Köszönöm Neked, hogy kipróbálhattam és hasznosíthattam ezt a módszert, az elért javulást.

Csilla:Hasznos volt, izgalmas volt, élmény volt!

Bea:Köszönet és hála a hihetetlenül csodálatos és mély szereteterőért, ami kimozdít a tehetetlenségből és átsegít egy új, szeretetteljes, önmagammal, való találkozás felé.

Dia:Csodálatos volt! Szívem minden szeretetével KÖSZÖNÖM.

Judit:Négy órányi intenzív megélés, ami hol katartikus, hol lágyan simogató, hol kacagtató. Nekem ezt adta ez a Gyógyító Délután. Választ kaptam az engem foglalkoztató kérdésekre, sokkal konkrétabban, mit gondoltam. És nem utolsó sorban, olyan érzéseket kaptam a kiscsoportomtól, ami többé tett.

Zsuzsa:Első nap délben beültem a SzomatoDráma “buszra” fáradtan, idegesen, szétziláltan, belső hangjaim feleseltek egymással. Harmadik nap délután leszállok erről a “buszról” nyugalommal, örömmel telve, csend van bennem és bizonyosság. És mi történt a buszon? Minden, ami fontos, csak olyasmi, ami fontos. Elfogadás, gyógyítás, gyógyulás, segítés, ölelés, kinyílás, érzelmek és élet. Csak ennyi. Minden. :)

Olga:Szeretném kifejezni a hálámat, hogy ott lehettem az elvonuláson. Habár tudtam, hogy ott szeretnék lenni, mégsem gondoltam, hogy ennyire jó lesz. Fantasztikus élmény volt. Sok segítséget kapnak itt az emberek az életben a gyógyuláshoz. Nagyon jól működnek a játékok sok nevetéssel és sírással. Szívből ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is akar gyógyulni.Köszönöm köszönöm köszönöm!!!

További visszajelzések
Ajánljuk Neked

Gyógyító délután gyerekeknek

6-12 éves korig

Június 26. 15:00 - 18:00, hétfő

Szomatodráma Központ - 1021 Budapest, Vadaskerti utca 12.b

A Szomatodráma módszer és látásmód a test és lélek kommunikációját tanítja, amely az önmagukkal való őszinte, szeretetteljes kapcsolathoz vezet, önismeretre és öngondoskodásra tanít. E nagyon egyszerű, mégis mély és kreatív játékot e szavak jellemzik: ráhangolódás, kapcsolat és kapcsolódás, élmény, katarzis, elfogadás, elrendeződés, megérkezés, megnyugvás.

Fontos lehet, hogy ezt a „játékos viselkedést” megerősítsük gyermekeinkben, ezáltal segítjük őket abban, hogy megőrizzék vagy visszanyerjék kapcsolatukat benső világukkal. Így egyre kifinomultabban válnak képessé megkülönböztetni, felismerni és artikulálni nehézségeiket, valódi igényeiket, érzéseiket, valamint az ebből fakadó energiát alkotóerővé transzformálni. Megtanulnak rugalmasan, spontán és őszintén megnyilvánulni, túljutva a mindennapokban gyakran merevvé állandósult akció-reakció helyzeteken és konfliktusokon.

A Gyógyító Játék másik előnyös „mellékhatása”, hogy segít egyes gyermekbetegségek, viselkedészavarok, szorongások, krónikussá vált tünetek enyhítésében, mindenekelőtt azáltal, hogy a tünetek sajátos nyelvét megértve azonnal megtaláljuk az összefüggést a gyermek testében, viselkedésében és a lelkében zajló folyamatok között. Továbbá a játékok azonnali lehetőséget kínálnak a cselekvésre, a megoldásra. A gyermek így bátorítást kap intuíciója használatára, a saját lelki erejére való támaszkodásra, erősítve ezzel az egészséges önbecsülést és az életrevaló, derűs énképviseletet.

Neked ajánljuk, ha...

A fenti sorok olvasásakor igényt és kedvet érzel a leírtak megtapasztalására gyermeked számára, csupán a játék öröméért, önismereti szándékkal vagy a gyermekeddel való szeretetteljesebb összehangolódás érdekében. Ajánljuk továbbá egyes viselkedési zavarok esetén (agresszivitás, hiszti, válás nehézségeinek átélése, testvérféltékenység, izoláció, dominancia-problémák, megfelelési kényszer, alkalmatlanság érzése, zárkózottság, dühkitörés, pánik, szorongás) és testi tünetek esetén (allergia, asztma, emésztési problémák, rövidlátás, pikkelysömör stb.), azaz gyakorlatilag minden olyan esetben, amikor úgy sejted, a gyermek problémájában lelki, érzelmi tényezők is szerepet játszhatnak.

Sok tünet iskolai környezetben jelentkezik, vagy az beiskolázást követően. A játékos helyzetek azonban feloldhatják a gyermekek szorongásait, a gyógyító játékokban való szerepvállaláson keresztül sokszor a gyerekek egész egyszerüen "kijátsszák magukból" feszültségeiket, és ez nagyon gyógyító tud lenni. Az énerősítő, önbizalmat növelő szomatodráma játékon keresztül a gyermeked közelebb kerülhet saját érzéseihez és fejlődhet a kommunikációs, valamint a konfliktuskezelő készsége.

Korcsoportok

  • 6 – 12évesek

A foglalkozások felépítése

A foglalkozások nem épülnek egymásra. Mindegyik foglalkozás más és más, így bármelyik alkalomhoz lehet csatlakozni. A foglalkozás első felében bevezető- és ráhangoló játékokat játszunk, amelyek során a gyermeked találkozhat az érzéseivel, a testével, testrészével és testképével.

A foglalkozás második felében kis csoportokban, képzett játékvezetők és segítők jelenlétében szomatodrámáznak a résztvevők. A szomatodráma leírása itt olvasható.

Szülőként...

Azon foglalkozások alkalmával, amelyek csak gyermekeknek vannak meghirdetve, kérünk, hogy bátran bízd ránk és hagyd nálunk csemetédet - a foglalkozás után lesz pár percünk beszélgetni, amikor felteheted a kérdéseidet.

A csak szülőknek meghirdetett alkalmakon te magad szomatodrámázhatsz saját vagy gyermeked témájával. Ha a módszer nem volt eddig ismerős, hasznos lehet átmenni ugyanazon a folyamaton, illetve a szülő problémája gyakran megjelenik a gyermeknél és fordítva, ezért érdemes mindkét szinten játszani. A családtagok gyógyulása kéz a kézben jár. Lehet, hogy már az gyógyító lehet, ha Te szülőként is találkozol belső világoddal "szomatodrámás" módon.

Játékvezetők

A csoport szakmai vezetője Pataki Bea (Dr. Buda László közvetlen munkatársa, szomatodráma játékvezető, addiktológus teermészetgyógyász), és munkáját további szomatodráma játékvezetőksegítik.

Ár, helyszín

Minden fontosabb technikai információt megtalálsz alább, a további tudnivalókra kattintva.

Fizetési információ

Jelentkezésedet a támogatási díj (10.000 forint) átutalásával tudod véglegesíteni az alábbi számlaszámra:

Testtől Lélekig Alapítvány

16200137-18525869

A közlemény rovatba a következőket írd be: GYJGY_Gyermek neve, életkora_

Típus

  • Tematikus Gyógyító Délután

    A Tematikus Gyógyító Délutánok egy-egy konkrét téma köré épülnek. Elsőként a szem és a látás, a függőségben tartó állapotok és a testsúly/testkép témáit járjuk körül a havi-kéthavi rendszerességgel megtartott foglalkozások keretében. A Tematikus Gyógyító ...

    Bővebben
    Kapcsolódó programjaink

Kiknek szól?

  • Gyerekeknek

    Gyermekeknek szóló programjaink több korcsoportban is megrendezésre kerülnek, 6 és 18 év közötti gyermekek és fiatalok számára.

    Kapcsolódó programjaink

Helyszín

  • Budapest

    Jelenleg a legtöbb rendezvényünket Budapesten tartjuk – autóval és tömegközlekedéssel egyaránt jól megközelíthető helyszíneken. Ide várjuk azokat a résztvevőinket, akik a fővárosban vagy vonzáskörzetében élnek, illetve akik szívesen megoldják az utazást ...

    Bővebben
    Kapcsolódó programjaink
Program megosztása