Blog

  • Mindennapi stresszeink II.

    2017. október 13. - Szerző: Oláh Kata

    Melyben egy ősember hétköznapi stresszhelyzeteibe képzeljük magunkat, megtudhatjuk, melyek a mai, urbanizált környezetünk legalattomosabb stresszorai, és az is kiderül, hogy rokonaink váratlanul felszaporodó látogatásai a stressz-szintet mérő skálán komoly pontokat érnek.

    Bővebben
  • Hála, Játék, szomatodráma

    2017. szeptember 27. - Szerző: Oláh Kata

    Nemrégiben volt a hála (és a béke) világnapja. Úgy tűnhet persze, ma már mindennek van világnapja (talán egyszer majd a szomatodrámának is lesz), és nem is tudni pontosan, honnan indult ez a hagyomány. Ezzel együtt érdemes lehet odafigyelni, melyik „mezei” hétköznapot milyen világnapnak szentelték, hiszen talán van számunkra egy fontos üzenete.

    Bővebben
  • Mindennapi stresszeink I.

    2017. szeptember 18. - Szerző: Oláh Kata

    Manapság szinte mindenünnen a stresszről hallani – legtöbben talán érintettek is vagyunk benne – így aztán nagyon is ismerős lehet ez a téma. Pláne most, amikor elkezdődött újra az iskola, vagy éppen csak a szokásos őszi „évkezdés” a gondtalanabb nyári pillanatok után, aktuálissá válhat a kérdés, hogy mi is az a stressz, és ami még fontosabb: mihez kezdhetünk vele?

    Bővebben
  • A legjobb kifogások, hogy miért NE menjünk el egy elvonulásra... :-)

    2017. augusztus 5. - Szerző: Dr. Buda László

    Te is tapasztaltad, hogy sokszor az ember a lelke mélyén érzi, hogy valahol ott lenne a helye, aztán talál egy-két kifogást, amivel el tudja altatni magában ezt a halk kis hívást? Ezek közül a kifogások közül néhányat csokorba gyűjtöttem Neked, hátha felismered egyik-másik „virágszálat“.
    Bővebben
  • 7 ok, amiért NEM érdemes elutazni nyaralni...

    Morfondírozás a nyaralás árnyoldalairól – enyhe iróniával

    2017. július 25. - Szerző: Dr. Buda László

    A nyaralás, az utazás, a megváltozott környezet pihentető és inspiráló lehet, ezt mindenki tudja. De azért gondolkodjunk el egy kicsit azon, miért is vált ez az egész olyan fontossá...

    Bővebben
  • Szorongás mint szupererő

    2017. július 24. - Szerző: Oláh Kata

    Avagy hogyan keretezhetjük át szorongásaikat, s milyen előnyökhöz juthatunk általuk?

    Bővebben
  • A szőnyeg alól a szőnyegre

    2017. június 16. - Szerző: Oláh Kata

    Azok a részeink, melyeket el akarunk tüntetni, mindig visszatérnek.

    Bővebben
  • A változás élménye

    2017. április 25. - Szerző: Oláh Kata

    Ha változni szeretnénk, akkor változtatni kell. Szükség lesz hozzá a kreativitásunkra, az intuíciókra, a kitartásunkra, s nem ártanak hozzá támogatók sem.

    Bővebben
  • A lélek maratonja

    2017. április 21. - Szerző: Szilágyi Zsuzsi

    Itt a tavasz. Ezt nem csak onnan tudom, hogy reggel, amikor kinézek az ablakon, egyre gyönyörűbb a természet. Hanem onnan is, hogy a közösségi oldalam hírfolyamát elárasztják a futni készülő, éppen futó vagy a napi távot már letudó emberek képei és az elkövetkező, a sorban kinek-kinek a legaktuálisabb, különböző távokon elindított futóversenyek eseményei.

    Bővebben
  • Hogyan javítsuk meg magunkat

    2017. március 31. - Szerző: Oláh Kata

    Április tréfa az "antiszomatodrámás" szemléletmódról. Vigyázat, a szöveg iróniát tartalmazhat!

    Bővebben