Blog

Az idő két arca

2017. november 29. - Szerző: Oláh Kata

Az adventi időszak és a karácsony éppen azok a napok, amikor egyszerre érezhetjük az idő két arcát. A kronoszt, a múló időt, és a kairoszt, a pillanatok egyedi, különleges minőségét, ízlelgethetjük a gondolatot, hogy mindennek rendelt ideje van. 

Ma leesett az első hó. A futópadon futottam épp, és azt játszottam, direkt jó sokáig nem nézek a kijelzőre, és így talán gyorsabban telnek majd a percek, fogynak a kilométerek. Szórakozottan bámultam ki az ablakon, a Bosnyák tér felé igyekvő villamosokat számolva, és a szemem sarkából láttam, hogy a katolikus templom előtt a téren épp most állítják fel a minden évben szokásos, hatalmas fenyőfát. Szép volt a kavargó pelyhek között a zöld fenyőfa, s arra gondoltam, mikor legközelebb erre járok, biztosan fel lesz már díszítve, ki lesz világítva.

Advent első vasárnapja közeledik, és vele együtt kezdetét veszi az számomra egyik legszebb, legmeghittebb időszaka. (Csakis a zsendülő kora tavasz kelhet versenyre ezzel.) Bár rövidülnek a nappalok, és egyre korábban lesz sötét, ezt ellensúlyozzák a városban egyre-másra gyúló ünnepi fények, a karácsonyi vásárok. A szívembe beköltözik ilyenkor egy különleges hangulat, a csodavárásé talán, és gyermeki lelkesedéssel, szájtátva csodálom a csillogó füzéreket, a feldíszített karácsonyfákat, a hóesést, és magamban Weöres Sándor Télország című versét mondogatom.

Arra vágyom, bárcsak több időm lenne ilyenkor. Megállni, nézelődni, figyelni kifelé, a világot, hogyan hangolódik az ünnepekre, és figyelni befelé, mi készülődik odabent a lelkemben. Mégis, mintha időből lenne ilyentájt a legkevesebb. Legalábbis, a „folyó” időből, azaz az idő mennyiségi aspektusából. Az ókori görögöknek ugyanis még 2 kifejezésük is volt az időre. Az egyik a kronosz, a folyamatban lévő idő, dátumszerű határidők, múlt-jelen-jövő egymásutánja. A másik pedig a kairosz, az idő minőségi arca, mely mögött az az elgondolás húzódik, hogy minden pillanatnak van egy különleges, csakis rá jellemző minősége, illetve jelöli az események közötti időpillanatot is, amikor valami megtörténik. Ez utóbbi időfogalmat az Újszövetség is ismeri: részben mind Isten céljára kijelölt idő, részben pedig mint sorsdöntő időpont, amikor az embernek dönteni, választani, cselekedni kell.

Az adventi időszak és a karácsony éppen azok a napok, amikor egyszerre érezhetjük az idő eme két arcát. A kronoszt, ahogy telik, néha vészesen, néha nagyon is lassan, a kairoszt pedig, ha picit elcsendesedünk, s jut időnk megízlelni a pillanatokat, megérezni, milyen időszak is valójában ez. Több nép hite is úgy tartja, a téli napforduló beköszöntéig különleges napokat élünk. Mintha közelebb lenne az Ég a földhöz… és ebben a varázslatos időben lehetőségünk van arra, hogy mi is átéljünk valami csodát, ráhangolódjuk egy különleges „csatornára”, felfedezzünk magunk körül és magunkban valami lényegit, valami gazdagítót…

Ám a kairosszal, az idő minőségi aspektusával nem csupán az ünnepek idején kerülhetünk kapcsolatba. Életünk minden percének megvan a maga minősége, és ezért kitüntetett, egyedi valamilyen módon. Vannak pillanatok, amikor önmagunkra figyelünk. Amikor meghalljuk lelkünk szavát, megértjük testünk üzenetét. A Gyógyító Játékok is ilyen különleges pillanatokat tartogatnak. A Játék sűrített idejében és terében is mintha megmutatná kairosz-arcát az idő. Ilyenkor lehetőségünk nyílik kapcsolatba lépni önmagunkkal, meglépni vagy elengedni valamit, amire megérett az idő. Ehhez nyújt barátságos és biztonságos közeget a szomatodráma, akár az adventi sürgés-forgás, a gyorsan folyó kronosz közepette is. Vagy az újévben, a téli napforduló után, amikor egyre hosszabbodnak a nappalok, és lassan, de egészen biztosan közeledünk az új tavasz felé.