Blog

Hogyan javítsuk meg magunkat

2017. március 31. - Szerző: Oláh Kata

Április tréfa az "antiszomatodrámás" szemléletmódról. Vigyázat, a szöveg iróniát tartalmazhat!

Mit tehetünk, ha a fejünkbe vettük, hogy valami baj velünk - vagy ha netán úgy sikerült leélni az eddig életünket, hogy ezt a tapasztalatot szűrtük le magunknak? Hiszen a helyzet már-már elviselhetetlen: itt állunk talpig elromolva, hosszú évtizedekkel a hátunk mögött, melyek elmélyítették meggyőződésünket, hogy itt az ideje, hogy megváltozzunk. Jobbak legyünk. Kijavítsuk a hibáinkat.

A legnagyobb sikert akkor érhetjük el, ha igazán mély meggyőződéssel hiszünk abban, hogy tényleg valami nagy baj van velünk. Még jobb, ha van némi gyakorlatunk az önostorozásban. Tegyünk szert rá! Éreznünk kellene valamit, amit nem érzünk. Érzünk valamit, amit nem kellene éreznünk. Igazán haladók gondolhatják azt is, hogy már nem itt kellene tartaniuk. Jóval előrébb, természetesen. Ha valamit elértünk, ami örömmel, vagy neadjisten sikerélménnyel tölt el bennünket, a pillanatnyi öröm után rögtön lássunk hozzá az önostorozáshoz: ennél jobban is sikerülhetett volna! Ha nehéz érzéseink vannak, tegyünk meg mindent, hogy ne érezzük őket! Gondoljuk azt, hogy nem lenne szabad így éreznünk! Vegyük eltántoríthatatlanul a fejünkbe, hogy csakis akkor lehetünk boldogok, ha az összes fájó, nehéz érzésünktől örökre megszabadultunk.

Első körben panaszkodhatunk. Legjobb, ha azoknak az ismerőseinknek tesszük, akik mindenre tudják a megoldást. Biztosan lesz számunkra is egy jó ötletük. Meghallgathatjuk tanácsaikat, s szégyellhetjük magunkat, hogy nekünk ez nem jutott eszünkbe. Különösen mély szégyenérzetet élhetünk át, ha tudjuk, hogy igazuk van, ám valamiért mégsem tudjuk megfogadni a remek tanácsokat!

Olvashatunk önsegítő könyveket is, ha sok időnk van. Persze csak olyanokat, amelyekből nem hiányoznak a tanácsok, és a segítő-jobbító szándék. Ha erre nincs időnk, akkor nézegessünk olyan megosztásokat a közösségi oldalakon, amelyek instant életbölcsességek segítségével kínálnak megoldást nekünk. Annál jobb, minél több követője, kedvelője van ezeknek a megosztásoknak. Így mélyen átérezhetjük, velünk mekkora baj van, hiszen itt ezt már mindenki tudja, éli, osztja…

Ha ez még mindig kevésnek bizonyulna, szerencsére, ma már kitűnő szakszervizek léteznek. Keressünk egy számunkra szimpatikusat! (Ha igazán komoly kalandra vágyunk, akkor olyat keressünk, aki még csak nem is szimpatikus.) Lehetőleg olyan szerelőt, aki pontosan fel tudja mérni, milyen nagy is valójában a probléma mértéke. Aki először is részletesen kifejti, mi minden apró és nagyobb hibát talált. Végre valaki, aki megért! Aki át tudja érezni a problémánk súlyosságát!

Aztán lássunk hozzá a munkához. Higgyük el, hogy magunkon dolgozni kőkemény munka, sok-sok vérrel és verejtékkel jár, és hosszú évekbe telik. Az apróbb fejlődéseket nagyobb visszacsúszások követik majd, ám előttünk csak a szent cél lebegjen: fejlődni, javulni, korrigálni mindazt, ami rossz, ami elfogadhatatlan bennünk! És makacsul higgyünk benne, hogy a sok-sok befektetett munka meghozza majd a gyümölcsét. El fog következni az a pillanat, amikor sikerül kijavítani az összes hibánkat, és mi végre megnyugodhatunk, hogy úgy vagyunk jók, ahogy vagyunk.

De akkor is legyünk majd résen. Sose tudni, mikor romlunk megint el…