Blog

A hiedelmeinkbe halunk bele?

2017. február 15. - Szerző: Oláh Kata

Vajon van-e jelentősége annak, mit gondolunk egy betegségről, s annak várható kimeneteléről?

Brazília és Venezuela határán élnek a yanomami (más átiratban yanomamö) indiánok, szám szerint körülbelül húszezren, égetéses-irtásos földműveléssel, gyűjtögetéssel foglalkoznak, s az idők során meglehetős elzártságban éltek más kultúráktól.

Az 1980-as években kitört aranyláz rengeteg bevándorlót, kalandort vonzott a környékre, s ennek súlyos következményei lettek. A yanomamik között rendkívüli módon megnőtt a különféle járványos megbetegedések száma, ráadásul a bennszülötteket már egy évtizeddel ezelőtt megtizedelte egy kanyarójárvány, mely betegség eddig ismeretlen volt a területen. A járvány szedte áldozatait, s rendkívül gyors terjedésével, valamint extrém magas halálozási rátájával kapcsolatosan a kutatók két hipotézist fogalmaztak meg. Az egyik szerint a kanyaró pusztításának oka az indiánok genetikai érzékenységéből adódó alacsony immunológiai rezisztenciával magyarázták.

A genetikus James Neel azonban egy alternatív magyarázattal állt elő. Ő ugyanis elősorban nem a biológiai, hanem a kulturális tényezők szerepét hangsúlyozta. Neel szerint a vírus járványszerű terjedéséhez az összeomló szociális ellátás, az orvosi ellátás hiánya, a táplálék és az ivóvíz elégtelen minősége tehető felelőssé. Azokon, akik megfertőződtek a vírussal, s eddig számukra ismeretlen tüneteket produkáltak, úrrá lett a reménytelenség érzése, melyet többek között a gonosz erőknek tulajdonított ismeretlen betegséggel való küzdelem okozott. A betegek órákat töltöttek függőanyukban fekve, mozdulatlanul, összegörnyedve, ez másodlagos fertőzések kialakulását eredményezete, s végsősoron ez vezetett a tömeges elhalálozáshoz.

A járvány közben levett vérminták későbbi elemzése során azonban kiderült, hogy a betegek vérében normális, azaz a fertőzésnek megfelelő koncentrációban voltak jelen az antitestek, tehát yanomamik immunreakciója éppen olyan volt, mint a kanyarót „ismerő” populációk esetében. Úgy tűnik tehát, a tömeges elhalálozás oka nem genetikai, sokkal inkább kulturális okokkal magyarázható… Neel azt találta, hogy a bennszülöttek a gonosz szellemeknek tulajdonították a megbetegedést, s ezért fatalista módon, teljes megadással és passzivitással reagáltak, feladva a küzdelmet. Pedig a vérképük alapján a legtöbben meg is gyógyulhattak volna…

Vajon a mi kultúránkban mennyire van szerepe annak, mit gondolunk egy betegségről s annak várható kimeneteléről? Mennyire befolyásol minket az, hogy egy megbetegedést minek tulajdoítunk, valamint az, ha egy betegséget „gyógyíthatatlannak” prognosztizálnak? S azon túl, hogy az orvostudomány mindent megtesz a gyógyulásunkért, vajon tehetünk-e mi valamit önmagunkért? Azzal, hogy átalakítjuk a gondolkodásunkat, a betegséghez való érzelmi viszonyulásukat, s esetleg egy radikálisan új nézőpontból tekintünk mindarra, ami testünkben és elménkben zajlik?

Címke: betegség