Úgy tapasztaltam, az "ébredés"-ként, "megvilágosodás"-ként megélt élmények testünk különböző területein eltérő mintázatot, jelleget mutathatnak.

Ha az élmény a fejünkben zajlik, azt tapasztalhatjuk, hogy gondolataink elcsitulnak, a világról és önmagunkról alkotott meggyőződéseink felolvadnak, elönt az üresség, a végtelen lehetőség és a természetes kíváncsiság érzése. Ilyenkor lehet, hogy arra ébredünk rá: "semmi sem valóságos", "olyan, hogy én, nem létezik", "mindaz, amit gondoltam magamról, puszta illúzió", "szabad vagyok".

Ha a szívünkben zajlik az ébredés, a "semmi" helyett inkább a "minden"-nel kerülünk kapcsolatba, a "valaki/valami más"-sal kapcsolatos ellenállás felolvad bennünk, az egység válik evidenciává. "Az egész élet én vagyok", "minden valóságos", "minden hozzám tartozik, saját testem minden porcikája ugyanúgy, mint bármi a testemen kívül". A valamitől való szabadság átadja a helyét a valamire (pl. kapcsolódásra, meghittségre, az életben való teljes elmerülésre) való szabadságnak.

Ha a zsigereink szintjén éljük át az ébredés élményét, a biztonságérzetünk mélyül el. Mintha haza érkeznénk önmagunkba és ott megpihennénk, mintha saját, mélyről fakadó erőnkkel találkoznánk. Saját létezésünk egyszerűségére és békéjére csodálkozunk rá. A "semmi vagyok" és a "minden vagyok" mellé a "egyszerűen csak vagyok", a "létezem" tápláló tudata társul. "Elégedett vagyok azzal, aki vagyok, megérdemlem a boldogságot, méltó vagyok a szeretetre, szabad vagyok – még a szabadságtól is…"